Főleg a bőszeles menetekkel kapcsolatban válik kritikussá a hozzáállás, hiszen eddig úgy tudtuk, minél nagyobb a génua, annál nyerőbb a hajó. Nem is tudtuk rosszul, csakhogy az utóbbi években sok minden megváltozott, ami hatással van a teljesítményre.

Amikor a tervező megalkotja a vitorlázat rajzát, egy adott felülettel dolgozik. Azzal, amit a visszaállító nyomaték megenged. Korábban úgy közelítettek a témához, hogy a nagy orrvitorla – kis grósz páros a nyerő, főleg azért, mert utóbbival kész szenvedés volt dolgozni vitorlázás közben. Ahogy fejlődött a technika, javult a helyzet, lehetővé vált oda koncentrálni a vitorlafelület nagy részét. Ezért megnövelték a grósz, ezzel párhuzamosan előrébb vitték az árbocot, hogy az erőközéppont újra megfelelő helyre kerüljön. Nem csökkent tehát az össz felület, vagyis nem beszélhetünk alulvitorlázottságról.

Ezzel együtt általánosságban elmondható, hogy sokan túlbecsülik az árboc vonala mögé érő génuák jelentőségét. Nagyon gyenge szélben még csak-csak jelent előnyt a dolog, ám ahogy egyre erősebb a légáramlat, a túlméretes orrvitorla egyre inkább dönti, és nem előre viszi a hajót. Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy az önváltós fock komoly kényelmi funkcióval is bír - ez hajós nyaralásnál komoly szempont.

fotók: hanse.hu; uksailmakers.com; hanse.hu