A vitorla vásárlás folyamata
2018/10/03 HLali

Ha jövőre szükséged van új vásznakra, most kezdj bele a projektbe, mert egyrészt sok a dolgod, másrészt így tudsz jól járni anyagilag. Elmondjuk, miért.
Nem volt az olyan régen, amikor a folyamatnak volt egy koreográfiája, a hozzá illő bájjal együtt. E-mailezés még sehol, úgyhogy telefonon egyeztettetek időpontot, amikor megjelentél a műhelyben, majd órákat töltöttél anyagnézegetéssel, technikai részletek pontosításával, hajós sztorik felidézésével, az árról való megállapodással. Ha törzsvásárló voltál, egy sima kézfogással megpecsételtétek az üzletet, a vitorla elkészült, azt kiszállították a hajódhoz, majd hamarosan a számla is befutott, postán. A vitorla készítője személyesen ismert téged és a bárkádat, sokszor maga hozta ki a végterméket, amivel természetesen belefért egy próbaút is, hogy azonnal tudja, van-e szükség finomhangolásra. Ügyfélként – valódi, élő ügyfélként – kezelt.
Ezek az idők elmúltak. Technikailag fejlettebb világban élünk, még az olyan fontos dolgok is, mint egy vitorla vásárlás, e-mailen, telefonon, az interneten történnek. A hagyományos értelemben vett ügyfélkezelés jószerivel már csak akkor valósul meg, ha kellően nagy összeget költesz. Persze továbbra is szempont, hogy a pontosan illeszkedő, jól kinéző és pazarul teljesítő vászon kedvező áron érkezzen. Ám a mester ideje drága, ezért aztán annak a bizonyos közös vitorlázásnak a költsége meg fog jelenni a vitorlában. De van jó hír is: a mai anyagok és számítógépes technológia mellett csekély annak az esélye, hogy egy vitorla rosszul álljon.
A tény az, hogy már nem kell személyesen ismerned a szakembert, nincs szükség személyes találkozóra, köztes ellenőrzésekre. A világ – és benne a vitorla készítés – megváltozott: bizonyos esetekben szimpla webes vásárlássá egyszerűsödött a dolog, néhány kattintást és a vételár elutalását követően pár hét múlva a futárszolgálat az ajtód elé teszi a cuccot. A csúcskategóriában azonban megmaradtak a korábbi elemek, például a megfelelő problémafeltevés, ami vonatkozik rád és a vitorla készítőjére is. Egymástól és magatoktól is meg kell kérdeznetek bizonyos dolgokat ahhoz, hogy végül sikeres projektet zárjatok.
Neked pedig őszintének kell lenned magadhoz:
- milyen típusú vitorlázáshoz keresek vitorlát?
- tényleg szükségem van a legmodernebb technológiával megmunkált, legdrágább anyagra? Pláne, hogy a legénységem szaktudása nem jár a csúcson…
Tartsd észben, hogy komoly beruházást készülsz eszközölni, muszáj tisztában lenned a legapróbb részlettel is. Ha például néhány év múlva szeretnél elindulni egy komoly versenyen, érdemes-e spórolni az anyagon, csak mert most épp ennyit engedhetsz meg magadnak? Ha tudod, hogy a nagyobb befektetés jobban megéri hosszú távon, inkább szabasd újra a mostani vásznad, aztán jövőre vagy két év múlva vedd meg a vágyott (és szükséges) modern vitorlát. Mire jön a nagy regatta, még mindig jó állapotban lesz.
Tisztázzátok, mit vársz a végterméktől: csúcsteljesítményt bármi áron, netán kicsivel kevesebb kraftot, cserébe tartósabb kivitelt? Lehet, hogy a kezelhetőség fontosabb számodra, mint a vitorla formája? Készülj fel magadból, ismerd meg a lehetőségeket, fogalmazd meg a céljaidat, így te is értékelni tudod a végeredményt, a szaki pedig örülni fog, hogy elégedetten távozol a műhelyéből. A tanult, tájékozott ügyfél jó ügyfél.
Fontos megjegyzés: ugyanazt a vitorlát többféle módon el lehet készíteni, és az esetek jelentős részében mindegyik megoldás jó. Ne légy tehát meglepve, ha ugyanarra a felvetésre két gyártó eltérő metódust vázol fel. Inkább kérdezd ki őket az előnyökről és hátrányokról, szem előtt tartva, hogy nincs „jó” és „rossz” válasz. Ha valakivel, valamivel korábban meg voltál elégedve, nem bűn lojálisnak lenni.
Túllépve a vitorlán, a következő pont a hajó leírása: típus, méretek, rudazat jellege. Soha ne „higgy”! Mindig mindent pontosan írjatok le, részletekbe menően. A J24-es ugyanúgy néz ki az első példány óta, de egy túrahajóból – ugyanazon jelölés mellett - az évek alatt kijöhetett öt-hat verzió, más-más kivitelben. És akkor még az is előfordulhat, hogy az előző tulajdonos (vagy te) módosítást eszközölt a standard felszerelésen. Kritikus adat például az oldalkorlát magassága, a fockroller típusa és mérete. A grósz esetében a reffpontok elhelyezése, a latnik hossza, az alsóél fajtája szintén tisztázandó kérdések.
Ha minden megvan, bekérheted az árajánlatokat. Amennyiben van bejáratott szakid, légy vele őszinte, és jelezd neki, hogy mással is konzultáltál. Mindenkinek mondd el, ha van fő szempont a döntésnél, így ők tudják, mi alapján adjanak árat, te pedig könnyebben össze tudod hasonlítani a javaslataikat – pláne, ha az egészet összefoglalod egy táblázatban. Ha valakinél valami nagyon kilóg a sorból, kérdezz rá, hátha egy új megközelítést mutat. Maradtak még kérdéseid? Ideje feltenni őket, aztán jöhet az egyezkedés a pénzről. De csak óvatosan, mert vékony a határ az ésszerű tárgyalás, illetve a végtelen árversenybe hajszolás között, utóbbival pedig – hidd el, így van – csak te járhatsz rosszul.
Amikor végre létrejön a megállapodás, kicsit hátra dőlhetsz, lévén a vitorla elkészítése időigényes folyamat. Hagyj tehát elég teret magadnak és a gyártónak is, valamint kerüld el azt a helyzetet, hogy tavasszal rendelsz. Inkább használd ki az őszt, amikor mindenki nyugodtabb (elvégre nem holnapra kell a vitorla), sőt, még akciós ajánlatokat is kínálnak.
Az általános ügymenet szerint a végösszeg fele fizetendő rendeléskor, a második rész pedig átvételkor. Néhány százalékot esetleg visszatarthatsz a próbaút és az igazító varrás idejére, de légy korrekt! Szeretnél jó vitorlát, szeretnéd, ha hosszú távon tudnátok együtt dolgozni, lehet, hogy mindkettőtöknek engednie kell egy kicsit…
fotók: sail-worldcruising.com; frayedknotarts.com; charterworld.com; quantumsails.com; northsails.com; cruisingworld.com; sail-world.com; northsails.com
forrás: sailmagazine.com