Új, bérelhető prémium jachtok a Földközi-tengeren

2018/04/02 HLali

16

Előzd meg azokat, akik hozzád hasonlóan ezen hajók bármelyikére pályáznak, és biztosítsd be a helyed a fedélzeten! A térségbe a világ minden részéről érkeznek a kikapcsolódásra vágyók, így gyorsan kell döntened, mert hamar betelnek a szabad hetek.

Francia Riviéra, Olaszország, Spanyolország, Horvátország, Montenegró, Törökország, Görögország – közös bennük, hogy a szezon már májusban elkezdődik (mondjuk a Cannes-i Filmfesztivállal – ezt idén május 8-19. között rendezik), és aztán zenei rendezvények, kulturális programok és intézményesített sportolási lehetőségek garmadájával folytatódik szeptember végiéig-október közepéig. És akkor is van mit nézni-csinálni, ha épp nincs a közelben semmilyen rendezvény, hiszen a táj gyönyörű és változatos. Állandó kiállításokat tekinthetsz meg, katedrálisokra ámulhatsz rá, a tömeg elől rejtett partszakaszokon strandolhatsz, saját, Dubrovnikra/Saint Tropez-ra/Monaco-ra néző teraszod lehet.

Felsorolunk tizenhárom jachtot, melyek vagy az utóbbi két évben kerültek vízre, vagy ebben az időszakban estek át komoly felújításon, így minőségi kifogásod biztosan nem lehet feléjük. Ha bármelyiket kibérled, biztos lehetsz benne, hogy minden gond lekerül a válladról, nem kell foglalkoznod sem vízi játékszerek bérlésével, sem éttermi sorban állással, sem szállásfoglalással, mert ezeket mind-mind elintézi neked a legénység.

G3

2017-ben újították fel, huszonhárom csomós végsebessége alkalmassá teszi, hogy egymástól távol fekvő úti célokat látogass meg rövid idő alatt. Belső berendezése kortárs hangulatot áraszt, szolgálati terüete a Francia Riviéra. Tizenkét vendéghely, nyolc fős személyzet, jakuzzi, masszázsszoba, kültéri mozi, konditerem.

Lady Joy

Bejáratott charter jacht, szórakoztató központjában karaoke bár is helyet kapott, szabad téri étkezői egyedülálló hangulattal bírnak. A napozóterasznak van fedett része, ha esetleg sok lenne a napfény, és még egy bár is helyet kapott ott, hogy ne kelljen túl messzire menni a frissítőkért. Tizenkét vendéghely, tíz fős legénység, jakuzzi, konditerem és a már említett karaoke.

Sweet Escape

Családias méretű, elegáns szuperjacht, vízi játékszerei felnőttet, gyereket egyaránt elszórakoztatnak. Beltere nyugodt légkörű, a filmtár kifogyhatatlan. Tíz vendéghely, nyolc fős személyzet, játékkonzol, búvárfelszerelés, Seabob, tengeri kajakok, golfcucc.

4You

Az Amels motorosában a bocigarászt plafonig raktál vízi játékszerekkel, belterét a fekete és a fehér szín minimalizmusa uralja. A fő szalonban és a skylounge-ban is van bárpult, sőt utóbbiban még egy zongora is helyet kapott. Tizenkét vendéghely, tizenhárom fős személyzet, spa, masszázs terem, gőzkabin.

Sherakhan

Befogadóképessége okán elég népszerű rendezvényhelyszín, külseje egy letűnt kor örök eleganciájában tündököl, belsejében a huszonegyedik századi minden technológiai vívmánya és kényelme megtalálható. Nem szalonja van, hanem átriuma, teraszok helyett balkonokkal rendelkezik, a Master kabinhoz saját spa tartozik, a napozóteraszra egy tizennyolc fős medence került. Huszonkét(!) vendéghely, tizenkilenc fős legénység, szauna, könyvtár, szépségszalon, konditerem, masszázs szoba.

Satori

Bármennyire hagyományos a kinézete, attól még tény, hogy 2017-ben került vízre, és minden modern felszerelést beépítettek, amit csak lehetett, így légkondicionált az összes helyiség, a fedélzeten mindenhol elérhető a Wi-Fi, minden kabinhoz saját széf és hűtőszekrény tartozik. Hosszú túrákra ideális. Tíz vendéghely, hét fős legénység, konditerem, spa.

Willow

A Benetti 2017-ben fejezte be az építését, csillogó belseje főleg esküvőkhöz, nászutakhoz és évfordulós kirándulásokhoz illik. Napozóágyai túlméretesek, a jakuzzi elől van az orrban, a műholdas telefonnak köszönhetően egy pillanatra sem veszítheted el a kapcsolatot az otthoniakkal, a felszerelés részét képező drón pedig egyedi szemszögből rögzíti a nyaralás képeit. Tíz vendéghely, hét fős legénység, konditerem, vízisport-központ.

Liquid Sky

Ha kismotorossal érkezel a közelébe, a már messziről lenyűgöz majd a hátsó fedélzet pihenőrésze, az ámulat pedig a beltérbe lépve sem hagy majd alább. Méretes napozóteraszán a kötelező elemek mellett még elfér egy étkezőasztal és egy bárpult is. Tizenkét vendéghely, kilenc fős személyzet, jakuzzi, spa, beach club, konditerem, masszázs szoba.

Da Vinci

Amennyiben inkább a parton töltenél több időt, és nem csak a fedélzeten tespednél, jó választás lehet ez a Mangusta, melynek csúcssebessége harmincnyolc, utazótempója huszonöt csomó. Mindeközben ötven méter hosszú és kilenc méter széles, tehát szűköse egyáltalán nem nevezhető. Tíz vendéghely, hat fős legénység, jakuzzi, bár a szalonban.

Vertige

Függőleges orra miatt az ember elsőre kissé harciasnak látja, de a fedélzetre lépve azonnal barátságosnak és otthonosnak találod majd. A skylounge-ban mozivászon méretű televíziót nézegethetsz, miközben a közeli bárból sorra érkeznek a frissítők. A Master kabinhoz saját terasz és privát pihenő tartozik. Tizenkét vendéghely, kilenc fős személyzet, jakuzzi, beach club, konditerem.

Seven Sins

Üveg aljú medencéjét látva azonnal rájössz, miért tartja a Sanlorenzo gyár a zászlóshajójának. És persze az oldalra, a víz fölé nyíló teraszok se semmik. Minimalista belső, a szalonban padótól-plafonig érő ablakok. Bejárható területek: Görögország és a horvát tengerpart. Tizenkét vendéghely, kilenc fős személyzet, úszómedence, beach club, szauna, konditerem, jakuzzi.

Lili

Jelen kínálat egyik legstabilabb darabja, a Földközi-tengeri keleti részét (Török- és Görögország) tudod bejárni vele. A hátsó fedélzeten található medencében való csobbanást követően a gőzkabinban piheghetsz egy sort, hogy aztán a felső fedélzet étkezőjében fogyaszd el a vacsorád, illetve adj a folyadékpótlásnak. Tizenkét vendéghely, tizenhárom fős személyzet, jakuzzi, beach club, konditerem.

Sarastar

Sötét, de egyáltalán nem félelmetes a belseje, sokkal inkább mondható, hogy keleties hangulatot áraszt. Tizenkét vendéghely, tizenegy fős személyzet, beach club, konditerem, vízi játékszerek, kültéri konditerem, kültéri bárpult.

Ha kedvet kaptál bármelyikhez, ne fogd vissza magad, állunk rendelkezésedre, jelezz azonnal, mi pedig intézzük az exkluzív, prémium kikapcsolódást számodra.

fotók: burgessyachts.com; italianluxury.consulting; ypicrew.com; yachtcharterfleet.com; Pinterest; billionaire.com; princessyachtcharter.com; bluewateryachting.com; dotwnews.com; superyachttimes.com; northropandjohnson.com

forrás: charterworld.com

keyboard_arrow_left Előző
Következő keyboard_arrow_right